Néha
elrévedek emberi sorsokon,
sokszor fáj, mikor az arcokon
a fájdalmat látom
s ahogy a tehetetlenség
kudarcot szül,
csak azt sajnálom,
milyen parányi pont vagyok
ezen a világon.
Néha megsimogatnám
a magányos kezeket,
csak egy percre,
hogy vigaszt találjon,
s felszárítanám a párás,
könnyes tekintetet,
ne tűnjön el mindörökre
a reményért esdeklő
ködbe suhant álom...
Igen. Néha én is. Az elszenvedett kudarcok és a csalódások ellenére. Mert bár az ember ha segít hálát nem vár, de háládatlanságot sem.
VálaszTörlésTudom a lelked ugyanolyan, mint az enyém kedves Józsi!
VálaszTörlésMi soha nem várunk hálát, mert tudunk önzetlenül is szeretetet adni...
Köszönöm, hogy itt voltál!