Üzenet...

Lermontov

MOST A SZÍV

Most a szív nyugodni vágyik,

szenvedélye ellobog,

mert belátja, hogy a másik

szív érette nem dobog;

ám, ha fojtott izgalomban

még remegne, az se baj:

a víz sem csitul le nyomban,

bár elült a vad vihar!

Jött az óra, válni kellett;

észre sem vetted vajon,

bár szemed láttára pergett,

forró könnyem arcomon?

Kikacagtad leplezetlen

önfeláldozásomat.

Féltél, hogy ha szánsz, szivedben

újra szítod lángodat.

Ám hiába igyekeznél

szenvedésed rejteni,

mert szerettelek, szerettél,

s nem tudunk felejteni.

Villámot lövellt a mennybolt,

nézd a parton azt a két

sziklát, mely hajdanta egy volt,

s állta a vihar dühét;

látod, a két tört vonal hogy

összeillik? Van, amit

a természet egynek alkot

és a sors kettészakít.