Szívszavak...

Tegnapok lázaiból írt szonettem

vágyait elrejti néhány dallam-húr,

mely egyszer vétkező sóhajtásba fúl,

ha a szívszava elnémul csendesen.

Karod ringatása virágotthonom.

Ott mennydörgő vihar orkánszele fúj,

mikor vetett ruhánk lassan földre hull,

s őrjítően zsong a tűzvágy hatalom

Együtt szárnyalunk jelenbe és múltba.

Nekünk minden évszak szédületes nyár,

mert, ha karodba vonsz újra meg újra

érzem, hogy megszokott léptünk nyoma már,

a végtelen tér kitaposott útja,

hol pipacs telt réten, fahéjillat száll