Szeretem...

Szeretem
a rügyet hajtó ágakat,
ahogy lombjaikba zárják
a zsendülő tavaszt.
Az erdők harmatos tisztásának
zöldülő pázsitját,
melynek selymes fövenyén,
melléd érő lépteim,
nyomodban halad.
Szeretem
a fűzfák vágyat sejtő titkát,
a köré zárult emlékeket,
amik álmokról mesélnek.
Az ősz avarban megbújt
sárgult leveleket,
melyek ereikben fogan

örökifjú szerelmet,

a nyári álmot ringató,
fénysugaras élet.
Szeretem, ha nézhetlek
egy-egy séta közben
és ajkadról félelem nélkül
csenhetek számtalan kis csókot,
akkor is, ha csalán csípi arcom
és kezem véresre sebzik
az éles gallybozótok.
Szeretem a sóhajtásod,
könnyed lebegését,
azokat a homokszáraz tollakat,
mik szélszárnyakon szállnak,
s azokat a melegszívű,
kicsi madarakat,
melyek élénkszín csőrükkel
csicseregni vágynak.
Szeretem a téli alkonyokat,
a hópelyhek hullását,
azt, hogy kristálycseppjeiben
örömkönny is lapul,
és szeretem nagyon
azt a reggeli didergést,
mely pírral festett ajkamról
mosolygást tanul.