Holdölelés
Éjjel, mikor, holdkarok
ölelnek helyettem,
és szemedben
pajkos csillagfények
mosolyt derengenek,
ölelnek helyettem,
és szemedben
pajkos csillagfények
mosolyt derengenek,
gondolatban
halkan melléd lépek
és csendesen könnyezem,
tudva azt, hogy valaha
élt bennünk a szerelem.
Titokban figyellek még kicsit,
féltőn szeretve,
föléd hajolva, belesimítom
kezem a kezedbe.
S ha majd érzed arcodon,
melegcseppű könnyeim,
gondolj arra milyen,
mikor szépnek tanult életem,
egyetlen perc alatt
semmivé lesz velem.
halkan melléd lépek
és csendesen könnyezem,
tudva azt, hogy valaha
élt bennünk a szerelem.
Titokban figyellek még kicsit,
féltőn szeretve,
föléd hajolva, belesimítom
kezem a kezedbe.
S ha majd érzed arcodon,
melegcseppű könnyeim,
gondolj arra milyen,
mikor szépnek tanult életem,
egyetlen perc alatt
semmivé lesz velem.
Nagyon szép!
VálaszTörlésNagyon köszönöm, kedves József!
VálaszTörlésMagdikám, ez a hold-kór mostanában mindnyájunkon erőt vesz! :-)))
VálaszTörlésFájdalmas a versed, és nekem is valami hasonló bajom van, mert mindegyre megugatom éjjelente a holdat!
Üdv!
Szia, kedves Karesz!
VálaszTörlésA hold nekem mindig súg valamit:)
Gyönyörű emlékek és fájdalmas pillanatok fűződnek hozzá.
Talán nincs is ember, aki ne szeretné a holdat.
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel üdvözöllek.
Magdi