Mama
Mama,
ma esőt sír a felhős ég,
könnyét szórja rád,
besározza cseppjeivel
a fehér hó nyomát.
Könnyű tested eláztatja
a kiásott gödörben,
s elrabolja legszebb álmod
- a tavasz illatát.
Ma úgy érzem, veled száll
súlytalan lelkem,
régi házunk kertjét is
mély csend járja át.
Nem él már ott semmi,
amit valaha szerettél,
fagyott ágon nem hajtanak
lila orgonák.
Rózsaszirmot szórnék
törékeny kis testedre,
hogy ne fázz, míg nem jön
a nyári virulás,
s ha majd tikkasztó hőségben
zöldül az élet,
hűs szélként simítanám
szíved ritmusát.
Ne félj mama a sötétségtől,
fogom én a kezed,
úgy vigyázlak, mint te,
annak idején,
mikor mindennél jobban,
félve hozzád bújtam,
míg csillagjait ragyogtatta
a hideg téli éj.
Nem tudom, most hol jársz,
azt sem, milyen ott.
Várnak-e rád fények
és vár–e rád nagyapám.
Körbevesznek-e régi barátok,
kedves rokonok,
vagy egyedül kell lépdelned
az égi lajtorján.
Megyek én is nem sokára,
várjál rám mama,
viszek színes sugarat,
mit összegyűjtök neked
és szívkoszorúba fonom
az összes pipacsot,
hogy újra gyönyörködjem
szépségében veled.
Még gondolkozom azon,
mit szerettél nagyon.
Felidézem a feledésbe
merült homályosult képet,
s ha megtalálom közöttük
a legélénkebbet,
kincsként viszem el,
mint legszebbik emléket.
Vers:Kun Magdolna
Versed gyönyörűsége könnyfátyolt varázsolt íriszemre míg olvastalak... a Mamád nagyon büszke Rád még mindig... Tudod, életünk során mindannyiunk szembesülünk a mindent elsöprő kínnal, kiszakad belőlünk egy szerelem, egy gondolat, egy terv, egy elhivatottság - sűrű és nehéz vérzés kíséretében, azonban akkor ismerjük meg az igazi fájdalmat, amikor szeretteink nevét látjuk gránitkőbe vésve…nincs az a szó, mely megvigasztalhat minket, és nincs az a csönd mely szóra bírná a mélyünkben egyre terebélyesedő fájdalmat. Gyászunk súlyától mindennap meghalunk egy kicsit, és mindennappal, melyet nélkülük kell továbbélnünk kevesebbek leszünk, ám erőt kell vennünk magunkon, hogy legyünk akik a jelenben tartják soha el nem múló hangjuk visszhangját, lelkünkben tükröződő pillantásukat és ezáltal örökre szerethessük Őket, kezüket fogva álmunkban és ébredésben.
VálaszTörlésFéltőn ölellek, együtt érezve Veled ezekben az embertelenül nehéz pillanatokban: Dana
Drága Dana!
VálaszTörlésKislányként mindig azt hittem, hogy a halál, csak játék.
Meghalunk és majd felébredünk. Úgy gondoltam az sem más, mint egy hosszabb ideig tartó álom. Ma már tudom, hogy ez az egyetlen olyan hely, ahonnan nincs visszaút.
Hiszem, hogy odaát mindent látnak és hallanak. Tudniuk kell, hogy bennünk ugyanolyan élénken élnek, mint gyermekkorunkban. Ez pedig mindaddig így lesz, míg ép elmével és tiszta tudattal bírunk. Ott vagyok veled, és arcodra simítok egy szelíd ölelést.
Köszönöm, hogy itt voltál. Szeretettel gondolok rád. Magdi
Nagyon szép a versed és amit Dana megfogalmazott az is.
VálaszTörlésKöszönöm kedves Józsi, hogy szeretetedből nekem is juttatsz. Nincs és nem lesz olyan nap, hogy ne lenne bennünk hiányérzet és fájdalom, a távolból integető szeretteink iránt.
VálaszTörlésDrága Magdi!
VálaszTörlésMár tudom, egész szívvel érkezünk a világra, amelyet szüleink örök, rájuk emlékeztető ajándékként adnak nekünk, és minden alkalommal, ha lelkünkhöz közeli indul távolodó útjára, elveszítünk ebből az egészből egy darabkát...olykor szinte az egész szív odavész...és mire elragad minket a Sors időkereke, már oly aprócska csupán a szívünk, hogy elfogyunk vele együtt...de megtérünk oda, ahol örök ölelésük ered...többé elválaszthatatlanul...
Emlékezéseidet megkönnyeztem, átölelve Téged féltőn.
Szeretettel.
Moha
Drága Moha!
VálaszTörlésVégtelen sebforradás lepi be szívünket egy életen át. Minden újabb seb lassabbá teszi
meg-megremegő dobbanását. Hihetetlen ereje egysze semmivé lesz, s mikor már nem viseli el a fájdalom súlyát, önként feladja a harcot.
A szív sok mindent kibír, de van, mikor egyetlen pillanat alatt halálosan megsérül. Tudom, hogy egyszer mind együtt leszünk az örök halhatatlanságban.
Simogató szavaid magamhoz öleltem.
Szeretettel gondolok rád.Magdi