Hallok egy dallamot-angyalarcút, szépet,
ezüsthajú nagyanyám dúdoló hangját.
S kötényéből tündérmesék varázsolják elő,
az örökifjú zöld fenyőknek cukros illatát.
Még érzem a mákos kalács puha melegségét,
látom, ahogy ünnepfényben asztalra kerül,
s hallom a szívcsengettyűk csilingelő hangját,
melyben anyám hívószava beleszenderül.
Szeretetláng kúszik fel a legszebb üveggömbre,
angyalhajú kicsi húgom tűzszikrákat gyújt,
s a tűlevelek mosolyában meg-megcsillan keze,
mi királynői lélekkel csak egy ölelésért nyúlt.
Álmaimban elé megyek kóbor felhők szárnyán,
elviszem neki azokat a rejtett kincseket,
amiért most visszajött abból az édeni világból,
hol minden-minden igazhitű, tiszta szeretet.
Vers:Kun Magdolna
Szép meghitt karácsonyi verset írtál!
VálaszTörlésAz én emlékezetemben is hasonlóképp élnek a régi karácsonyok... :-)
Már várom az ideit is. ;-))
Drága Niki!
VálaszTörlésAkikről írtam e versben, már nem lehetnek velem Karácsonykor és többé sohasem, de emlékeimben örökre élénk marad minden simogatásuk és ölelésük.
Örülök, hogy emlékeidben is szép Karácsonyok maradtak.
Szeretettel ölellek.Magdi