Ősz táján...

Ősz táján mikor színesedő levelek,
rőt vörösek és arany barnák lesznek,
s a valaha virágzó rétek szürkék, mostohák,
belesajog szívembe az a gondolat,
hogy, életünk olyan, mint egy villanás.
Ilyenkor eltompul lelkemben a nyár érlelte érzés,
és helyébe lépnek a fázós nappalok.
Azok az álmatlanul forgolódó téli éjszakák,
mikor a szótlanná vált csendtől is jobban hallgatok.
Tudom jön majd tavasz, ahogy eddig mindig,
hisz az idő sem ácsorog vonatfüttyre várva,
de mégis az-az érzésem, hogy szokott utam helyei,
már örök jegyet váltottak egy csillagutazásra.
Lassan-lassan elfogynak az órák és az évek,
néhány perc marad, hogy értékelni tudjam,
mi az, miért érdemes volt megvívni a harcot,
akkor is, ha boldogságom sokszor futni hagytam.
Minden élet sorsajándék annak, aki kapja,
talán ezért is, oly nehéz elszakadni tőle,
hisz bele van kövülve az a színtiszta szeretet,
mely mosolyra tanít elfásult jövőmbe.
Furcsán lüktet őszidején ereimben a vér,
a dobbanó szívhangok is többször elhalkulnak
s én elmerengek azon, megéri-e még,
emlékekbe fűzni a jelent és a múltat.

Vers:Kun Magdolna