Mind elfelejtünk élni

Egy életen át dolgozunk és szenvedünk azért,

hogy egy nap, lényünk voltát  sírkövünkre reá véshessék,

hiszen számtalanszor elfelejtjük , hogy élni kellene,

mert minden idő véges, ha egyszer volt már kezdete.

Csak hajtjuk-hajtjuk magunkat, erőnk nem kímélve,

nem gondolván arra sem, ennek mi lehet a vége,

hiszen bármelyik napszakban, órában vagy percben,

lejárhat az-az idő, mit sorsunk mellénk rendelt.  

Mindig akkor jövünk rá, hogy nincs már semmit tenni,

mikor életutunk végén egyedül kell menni,

 s mikor  már elvesztettünk minden-minden értelmet,

ami egy boldog élet reményéhez szükségeltetett.

Kun Magdolna