Sokszor volt, hogy akaratlan
bántottuk egymást,
és sokszor mikor azt
mondtuk nem bírjuk tovább,
mert daccal teli
büszkeségünk nem engedte meg,
hogy tiszteljük és
elfogadjuk a másik igazát.
Sokszor sírtunk sértettként
az évhosszak alatt,
és sok fájdalmat
túléltünk egymás kezét fogva,
mert tudtuk, életet menthet az a bizonyos tudat,
hogy van, aki
arcunkról a könnyet lecsókolja.
Sokszor léptünk
vakvágányra, de mégis hittük azt,
hogy egy az utunk, s
nem lesz másik, ami kétfelé szakad,
hiszen eldöntöttük,
bármi jön is, és bármi lesz velünk,
életutunk legvégéhez mi
együtt érkezünk.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.