Álmodd, anyám, azt,
hogy rózsák fonnak körbe,
melyeknek szirmaiban
csillan árvaságunk könnye,
azon kihullt könny
mely szívünk sebezte,
mikor a sors kíméletlensége
életed vette.
Álmodj, anyám, tündérmesét,
varázslatost, szépet,
mely felhőkbe emeli
halhatatlan éned,
hogy túlszárnyald
azokat, kik sosem becsülték,
nehéz sorsodat, mit rád szabott az ég.
Álmodj, anyám, örök
nyarat, madárcsicsergést,
mely sírhantodra
öleli a tavaszébredést,
hogy felébresszen télálmodból,
s újra az legyél,
ki földig
hajolt kertjében egy rózsaillatért.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.