Osztoztam veled

Én osztoztam veled örömben és gyászban,

tavaszébredésben, őszi elmúlásban,

mert hittem közöttünk soha nem lehet

oly mély szakadék, mit át nem léphetek.

Én eltitkoltam fájdalmam, hogy te meg ne lásd,

milyen ha az érzést könny hasítja át,

s milyen mikor a csendbe fojtott hangtalan szavak,

felébresztik bennünk az indulatokat.

Én bizalommal követtem minden egyes lépted,

melyek életutam során lépteimhez értek,

s amelyek kézen fogva vezettek el azon irányba,

ahol időnek, s életnek nincsen múlása.

Mert én mindig arra mentem ahol sejtettem,

van még kellő kitartás abban a gyönge lélekben,

mely hányatott sorsával azért küzdött meg,

hogy kegyét nyerje annak, kit nagyon szeretett.

De látod, hiába szerettelek kitartóan téged,

s hiába léptem át  tengernyi mélységet,

nem leltem meg nálad azt a vélt bizonyosságot,

mely hűségből forrt volna téphetetlen láncot.

Kun Magdolna