Társ nélkül

Mikor az ember magára marad,

könnyezve telik el minden pillanat,

mert szeme előtt állandóan feldereng a múltja,

ahol még ketten álltak, egymás kezét fogva.

Mikor magányosság marcangolja szívünk,

úgy érezzük, boldogok mi már nem lehetünk,

hisz aki mellettünk állt jóban, rosszban, bajban,

falevélként szunnyad a rozsdás avarhantban.

Társ nélkül, egyedül, mind semmik vagyunk.

Elveszettként rójuk megszokott utunk,

mert mind, akik vezettek,  s kik vigyáztak reánk,

fentről nézik már a csillaghullását.

Ki árván maradt idelenn az sem tehet mást,

mint hagyja, hogy enyhítse szíve fájdalmát

az a borzas szellő által csókolt  néhány szál virág,

mely magába foglal egy csöndes, halk imát.

Kun Magdolna