Könnyes szemekkel

Görnyedt háttal tipegő anyókák, apókák,

könnyes szemmel, halk léptekkel a temetőket róják.

Nincs szavuk, csak mély sóhaj mely szíveikből árad,

mikor maguk elé idézik a hőn szeretett társat.

Csendben elmélkednek, még levegő sem rebben,

mikor elárvult gondolatuk a szélnél sebesebben

valósággá álmodja azokat az együtt megélt éveket,

melyekben nem szegett törvényt a megtett ígéret.

Mert ők még úgy tudták szeretni, becsülni egymást,

hogy elkövetett bűneiket mind feloldozták,

így nem volt harag, nem volt viszály, s nem volt gyűlölet,

mit le nem győzött volna a bennük lévő szeretet. 

Kun Magdolna