Egyszer elfogynak az évek,
elfogynak a napok,
s akkor e világtól Én is fájva búcsúzhatok,
hiszen akaratlan
indulni kell azon irányba,
ahol csillageső hullik
léptem nyomába.
De mielőtt elindulok,
el kell mondanom,
hogy a legádázabb
percet is visszasiratom,
hisz legádázabb
perceim tanítottak arra,
velem van az én
Istenem, örömbe és bajba.
S amíg ő velem van, nincsen
mitől félnem,
hisz otthona lesz
egykor házam, menedékem,
az a menedék, ahonnan
büszkén nézhetem,
mily tartalmas is volt földi életem.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.