Ma még ölelhetlek
titeket, és mosolyoghatok,
mikor arcomhoz simul
kicsi arcotok,
s mikor kezecskétek
selymessége megérintheti
lelkem azon mélységét,
mit nem láthat senki.
De egy napon talán én
sem leszek más,
csak egy halványuló csillag,
mely égi fényt bocsát
megdobbanó
szíveteknek azon részébe,
ahol még felparázslik
néha létem emléke.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.