Míg élek, éltetlek

Elszállt már jó néhány év, drága nagymamám

azóta, hogy kisírt szemmel a mennybe utaztál,

hogy onnan vigyázd, onnan óvd árva unokád,

akinek a szívéből nem szűnik a gyász.

Mert tudod mama, hiányod olyan mélyre ásott,

hogy csak árnyéknak látom a fényes napvilágot,

árnyéknak, mely elsötétít minden ragyogást,

amely illanó napjaimban ékként sziporkáz.

Ezért drága nagymamám, míg élek éltetlek.

S mikor könnyes szemmel nézegetem fényképeidet,

újra és újra visszahozlak képzeletemmel

azon szívek világába, hol még van számodra hely.

Kun Magdolna