Anyai áldás

Anyám arcán kisimult minden szikár ránc,

mikor hozzáfutó lábam az ajtóban megállt,

és nem mozdult addig, míg reszkető keze

áldást nem hintett gyermekfejemre.

Mert ha anyám hintett áldást gyermekfejemre,

nem bírt el szívemmel a bánat ereje,

hisz az a mély szeretet, mivel anyám áldott meg,

letörölte arcomról az élet-könnyeket.

Ma már nincs, ki megáldjon, nincs, ki öleljen,

így én sem érzem azt, hogy nem fáj semmi sem,

mert csak addig volt számomra az élet élhető,

míg nem lett anyám háza a csendes temető.

Kun Magdolna