Az út végén

Ha majd az idő, fiam, erőmet veszi,

és fáradt lábaim is meg-megroggyannak,

ne ijesszen öregségem, arra gondolj csak,

mennyi követ elmorzsoltam a hosszú út alatt.  

Mert tudod, bárhol, bármerre is jártam,

mindig volt pár éles kavics, mely talpam feltörte,

hisz az-az élet-út, amin át kellett haladnom,

csak némely helyen volt elegyengetve.

Így számtalan göröngy kísérte a léptem,

és számtalan akadály tornyosult elém,

de én csak mentem, fiam, mentem kitartó hűséggel,

hogy te büszke lehess rám ott az út végén.

Kun Magdolna