Ha majd az idő, fiam,
erőmet veszi,
és fáradt lábaim is meg-megroggyannak,
ne ijesszen öregségem,
arra gondolj csak,
mennyi követ
elmorzsoltam a hosszú út alatt.
Mert tudod, bárhol,
bármerre is jártam,
mindig volt pár éles
kavics, mely talpam feltörte,
hisz az-az élet-út, amin
át kellett haladnom,
csak némely helyen
volt elegyengetve.
Így számtalan göröngy
kísérte a léptem,
és számtalan akadály
tornyosult elém,
de én csak mentem,
fiam, mentem kitartó hűséggel,
hogy te büszke lehess
rám ott az út végén.
Kun Magdolna
Csodás, kedves Magdika...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm szépen!
VálaszTörlés