Köszönöm nagymamám

Volt úgy, hogy az élet mélyen megsebzett,

s akkor nagymamámhoz szaladtam, ő vigasztalt meg.

Ő lehelt az arcomra reményt keltő csókot,

mikor érezte, hogy lélekerőm mélységekbe hullott.

Mert nekem Nagymamám volt az kit a Jóisten

mellém rendelt, hogy őrködjön majdan felettem,

és vigyázza azt a rögös utat, amin sok-sok kőszilánk

őrzi még lépteimnek vérző nyomdokát.

Nehéz most így Karácsonykor elmondani azt,

mily szomorú drága Mama, hogy a végtelenben vagy,

hisz oda bármennyire szeretnék is nem juthatok el,

mert zárva az-az égi kapu, min által menni kell.

De tudom, odafenn megengedik majd,

hogy gondolatban elrepítsek pár szeretet-sóhajt,

sóhajt miben benne van az-az érző köszönet,

amihez nem elég pár szó, könnyek kellenek.

 Kun Magdolna