Bocsáss meg anyám,
hogy ritka az a percem,
mikor fejfád előtt
árvaságom könnyeimbe rejtem,
de az a túlontúli égi
világ, ahol te álmodod álmod,
tőlem elvett minden
földi boldogságot.
Bocsáss meg anyám, ha
megszólnak majd mások,
amiért nem viszek
sírodra naponta virágot,
de hidd el, szétroncsolt
szívemen újfent seb szakad,
amint a kócos szél
porhantodba kap.
Bocsáss meg anyám,
hogy csak meséid lesz az,
amit halálomig őriz
bennem a gyermeki tudat,
de tudnod kell, ennek
a mesének sosem lehet vége,
mert végtelenbe
nyújtotta a szavak öröksége.
Vers:Kun Magdolna
Fotó:Forró Hajnalka
Csodásan szép gondolatok - szeretettel olvasom...
VálaszTörlésMiki
Köszönöm, hogy olvastál Miki!
VálaszTörlésSzeretettel láttalak.