Mikor magamra maradok
gondolataimmal,
az éjszakák csendjében
halkan könnyezem,
hisz olyankor ás mélyre
az a szívtépő tudat,
hogy senki nincs, ki
megértené, mi fáj idebenn.
Így magamban
könnyezek el minden bánatot,
mindent amit galád
sorsom, csapásként rám rótt,
mert amikor
megosztottam lelkem fájdalmát,
akkor sem lelt senki
reá vigasztaló szót…
Már megtanultam én
is, hogy bánatunk felett,
mindig, de mindig nekünk
kell felülemelkedni,
hisz csak magunkban
bízhatunk oly annyira meg,
hogy a csalódás
kínját nem kell elviselni.
Kun Magdolna
Különös az éjszakák csendje...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm szépen!
VálaszTörlés