A versek és megjelölt fotók, Kun Magdolna saját alkotásai; A művek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,terjesztése, publikálása, csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges. 1999./LXXVI/tv./1.§

2015. október 4., vasárnap

Ott leszek veletek


Ha a Jóisten erőt ad hozzá, én veletek leszek.
Veletek, kik az égi ajtón már betekinthettek,
és megpillanthatjátok azt az új világot,
ahol örök nyárban virulnak az édeni virágok.

Ott leszek veletek, fogom a kezetek,
és mesélek nektek szép történetet
azokról az időkről, mit megélhettetek,
s miben még jelen volt az ember-szeretet.

Mesélek majd nektek az ifjú gyermekkorról,
az első csalódásról, az első suta csókról,
 s azokról az álmokról, mik sosem teljesültek,
mert az égiek nem úgy rendeltettek.

Hát várjatok rám, mert ha Isten úgy akarja,
a végső túlélési harcba én adok erőt,
hisz tudom, hogy egy napon ti szőttök rám
mennyei selyemből égi szemfedőt. 


Kun Magdolna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése