Anyám a kerítésnél
állt,
és várt, és várt,
rendületlen várt.
miközben arcáról
lehervadt a szelíd mosolygás.
Mert mint mindig, s mint
minden időben,
a megszokottnál jóval
később érkeztem.
Anyám nem szidott meg,
és nem is könnyezett,
csak szomorúan
nézett, mint ki elveszett
ebben a hatalmasnak
tűnő, bűnös világban,
ahol az idő mindig a
pénz markában van.
Szégyelltem magam,
nagyon szégyelltem,
mert megláttam pár
rejtett könnyet anyám szemében,
s tudtam, oly nagyon
tudtam, hogy szíve fájdalma
nagyobb, mint a
végtelen, ami az időt forgatja.
Már megtanultam én
is, mily fájó arra várni,
kit csak néha-néha
lehet karunk közé zárni,
mert az idő, a
végtelen, ebben a bűnös világban,
változatlanul a pénz
markában van.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.