Mikor szomorúság gyötört, és szemem könnyezett,
jó anyámhoz bújtam, ő
melengetett.
Ő szárította fel
azokat a kihullt cseppeket,
melyek köszvényes
kezén felgyülemlettek.
Mikor mérhetetlen
szívfájdalmam erőtlenné tett,
madárcsontú vállán
leltem menedékhelyet.
Mert ott éreztem azt,
hogy nagyobb biztonságban
nem lehetek máshol mint
anyám két karjában.
Az élet bárhová
sodor, én el nem feledem
határtalan
szeretetét, miben még ma is fellelem
azt a mélységesen
mélységes kitartó erőt,
mely tiszteletet vív ki nagysága előtt.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.