Ülj le mellém mama

Ülj le ide mellém mama, hogy felolvashassam

azt a sok-sok gondolatot, mit neked írhattam.

Mert írtam mama szép meséket, történeteket,

hogy lásd ott az égben, én nem felejtelek.

Mert az-az ember mama, kiről szép meséket írnak,

kiket nem felednek, kiket megsiratnak,

azok sosem halnak meg, és sosem felejtődnek,

bármily ereje van ennek a rohanó időnek.

Tudom mama, ma is vigyázza lelked valósága

azt az ősz hajú, megtört asszonyt, kinek árvasága

mindaddig  a pillanatig szívét ostorozza,

míg meg nem látja fényalakod fenn a csillagokba.

Mert hiszem mama, hogy egyszer eljön az a nap,

mikor karod puha ölelése újból elringat,

azért hogy soha többé ne érezzem árvaságomat,

mely hiányod fájdalmától könnyekre fakaszt.

Kun Magdolna