Nehéz sors

Nehéz volt az életem, sokszor könnyeztem,

és sokszor fájlaltam, hogy egyedül vagyok,

mert egy idő után már senki sem maradt,

ki egyengette volna élet-utamat.

Így magányos lettem. Emberkerülő.

Magamra zártam ajtót, ablakot,

hogy szellő se érje fáradt arcomat,

s az éj sem ragyogjon be fényes csillagot.

Aztán egyszer csak könnyűvé vált minden,

leoldódtak lábamról a véres bilincsek,

s szárnyamat kitárva, szabadon szállhattam

erdők, hegyek, síkmezők felett.

Mert hittem abban, hogy bármily nehéz is

a vállamra reá rakott fájdalom-kereszt,

észre sem veszem annak kősziklányi súlyát,

ha van ki sors-utamon velem lépeget.

Kun Magdolna