Ha volna még, ki várna

Jó lenne hazamenni, ha volna még otthonom,

s ha abban az otthonban várna valaki,

aki kitárná előttem azt a nap-szított fakaput,

melynek elrozsdálló zárját az idő marta ki.

Jó volna, ha édesanyám fáradt karjaiban

ismét fellelhetném azt  a régi biztonságot,

mely éreztette velem, bármily galád sorsom,

ölének fészkében oltalmat találok.

Jó volna hazamenni, s kicsit megpihenni

a szőlőlugassal benőtt gangnak hűs kövén,

ahol édesanyám mesélt az életről meséket,

melyekből áradott a jóság, és áradott a fény.

Jó volna még egyszer lágyan megölelni,

s megköszönni néki, hogy megszülethettem,

s megköszönni azt, hogy az ő lelkéből ered

az emberek iránti nagy szeretetem.

Jó volna még utoljára kezét csókolgatván

egy pillantást vetni  könnyező szemére,

és szívére rálehelni azt a végtelen nagy hálát,

amiért életet adott az övéért cserébe.

Vers:Kun Magdolna

Fotó:Forró Hajnalka