Nyár van újra
édesanyám, rózsák illatoznak.
Virágokkal teltek az
utcák, kertek, terek,
Fenn a nap is olyan tündöklő és fényes,
mint mikor rám
pillantott Istenáldott szemed
Minden nagyon szép,
minden varázslatos.
Madarak énekelnek,
színes lepkék szállnak,
S én mégis könnyezem,
mégis szenvedek,
mert oly mély sebe
van az anyai hiánynak.
Itt belül zord idő
van Zúzmarás a szívem,
Nem olvad fel benn az
a sok-sok jégkristály,
mely akkor karcolta
rám az örök tél nyomát,
mikor sápadt arcodra
dérkönnyem szitált.
Én már így élem
életem, deres könnytől ázva.
Fájó szívvel, vérző
sebbel megpecsételve,
mert tudom anyám,
hogy ásott sírgödrödben
a legszebb érzések
is el vannak temetve.
Nem hagy a
lelkiismeret, kínoz a fájdalom,
s egy gyötrő gondolat
is párnámon piheg,
az a gondolat, hogy
nem tettem meg mindent,
nem tettem meg érted,
amit lehetett.
Hát bocsáss meg
anyám, bocsásd meg nekem
minden bűnömet,
mit egykor vétettem,
mert nem nyugszik
szívem, nem nyugszik lelkem,
míg nem érzem általad kegyelmet nyertem.
Kun Magdolna
Csodásan szép gondolataidat szeretettel olvastam.
VálaszTörlésMiki
Köszönöm, hogy itt voltál Miki!
VálaszTörlésSzeretettel láttalak!