Mikor túlságosan
legyengít az élet,
szomorúságomban arra
gondolok,
kár, hogy egyszer eljön
az a nap
mikor én is meghalok.
Nem magam sajnálom,
nem magam féltem,
gyermekeimért vérzik
el a szívem,
hisz ők azok, kik még
elhitetik velem,
sziklákat morzsolhat
élni való hitem.
Mert hiszek nekik,
hát küzdök magamért,
küzdök értük, s
küzdök azokért,
akiknek szívében, mint
egy pecsétnyom
beleégett hervadó,
sápadt alakom.
Tudom, hogy egyszer
mindenki előtt
láthatóvá teszik a
mennyei lépcsőt,
hogy fényként
tündököljünk
ha majd lépkedünk
azon a hosszú-hosszú
úton,
melyen hazaérkezünk.
Kun Magdolna
Annyira szomorú ez az érzés - és mégis, annyira emberi...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Bármily szomorú érzés kedves Miki, az élet része ez is, hisz a születés pillanata egy úton jár a halál pillanatával.
VálaszTörlésKöszönöm szavaid!
Szeretettel.
Magdi