Félelem

Mikor túlságosan legyengít az élet,

szomorúságomban arra gondolok,

kár, hogy egyszer eljön az a nap

mikor én is meghalok.

Nem magam sajnálom, nem magam féltem,

gyermekeimért vérzik el a szívem,

hisz ők azok, kik még elhitetik velem,

sziklákat morzsolhat élni való hitem.

Mert hiszek nekik, hát küzdök magamért,

küzdök értük, s küzdök azokért,

akiknek szívében, mint egy pecsétnyom

beleégett hervadó, sápadt alakom.

Tudom, hogy egyszer mindenki előtt

láthatóvá teszik a mennyei lépcsőt,

hogy fényként tündököljünk

ha majd lépkedünk

azon a hosszú-hosszú úton,

melyen hazaérkezünk.

Kun Magdolna