Lassan elfelejtjük
milyen az a mosoly,
amely szívünkbe
ringatta a szavak dallamát,
azt a dallamot mely vigasztalt
és védett,
mikor nehéz éjszakáink
könny sebezte át.
Lassan elhalkulunk, elcsendesülünk,
fájdalmunk sem lázad,
s nem is kiabál,
mert magányába rejti
el azt a gyötrő kínt,
amely a hallgatásban beszélni
próbál.
Pedig a néma szavak
is, belül könnyeznek,
s belül marják
véresre a léleksebeket,
azon vérző sebeket,
melyeknek gyógyulása
a temető csendjének biztos
kitartása.
Kun Magdolna
...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm, hogy olvastál Miki!
VálaszTörlésSzeretettel.
Magdi