Egykor hajdanán

Engem úgy neveltek egykor hajdanán,

mikor még élt nagymamám és nagypapám,

hogyha éhes embert látok, jusson eszembe,

én is kerülhetek ilyen helyzetbe.

Mert az élet és a sors senkit sem kímél,

így minden ember zuhanhat fentről lefelé,

s ki lezuhan a mélybe, csak úgy élheti túl,

ha van mellette olyan, ki védőn felé nyúl.

Én kinyújtom kezem, s felemelem azt,

ki ott alant a mélységben magára marad,

mert nem tudhatom, mikor jön el az a pillanat,

mikor felém nyújtanak védőkarokat.

Kun Magdolna