Valamikor én is a
felhők között szálltam,
tarka-barka színű
pillangó ruhában.
Nem sértette szép szárnyam
a sok borongós felhő,
sem az őszi esőt
hulló szelíd morcos szellő.
Csak szálltam és
szálltam egyre magasabb,
míg el nem értem a legtündöklőbb
csillagfalakat,
hogy azoknak
tűzfényéből rád áraszthassak
néhány apró
gyémántként ragyogó nyalábsugarat.
Ma már törött szárnyaimmal
csak alant repülök,
ott hol naponta
megsebeznek a kemény földrögök.
Ahol naponta megtépáz
az a könyörtelen sors,
mely pilleszárnyaimra
gyászos-masnit font.
Kun
Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.