Már semmit sem kérek

Már nem kell, hogy megértsd mi fáj idebenn,

s mi az ami lázként gyötör sok-sok éjjelen.

Akkor mikor az átkos kétség szúró-fegyvere

dárda éllel hasít sebzett szívembe.

Már nem kell, hogy érezd milyen az a kín,

amely megállíthatatlan bűn-könnyeket sír.

Könnyeket mik marnak, késpengeként vágnak,

szabad utat hagyva a boldogtalanságnak.

Már nem kell, hogy sajnálj, nem kell, hogy szánj,

hisz sosem értetted meg mi az, ami fáj.

Pedig annyiszor kértelek ne bántsd a lelkem,

mert abban van minden miért élni mertem.

Már semmit sem kérek, és semmit sem várok,

hisz valótlanok lettek az igaznak vélt álmok.

Azon álmok melyekről mindig azt hittem,

kitartóan véded ott benn a szívedben.

Kun Magdolna