Csendesen lépkedem,
és arra gondolok,
mily gyorsan repülnek
a színes-tavaszok.
Mily gyorsan sápad el
a napsugaras nyár,
s mily hamar elhervad
a pipacsos határ.
Csendesen lépkedem, s
kicsit könnyezem.
Megsiratom mindazt,
ki nem lehet velem.
Kinek sárgult őszi
lomb már nem hull levelet,
kinek sírján szél
pergeti a homokszemeket.
Az emlékezés közben
elhalkul szavam,
s megköszönöm
Istennek mindazt, amim van.
Mert oly sokan
elmentek kiknek többé már
nem virul ez életben
pipacsos határ…
Kun Magdolna
Szeretettel olvastam csodás gondolataidat...
VálaszTörlésMiki
Köszönöm, hogy olvastál!
VálaszTörlésSzeretettel láttalak Miki.