A sors kíméletlensége

Engem sem kímélt a sors,

megsebzett minden részem.

Csak könnyeket hagyott,

és mélyült ráncokat,

melyek aszottá sorvadtak

az alkony naptüzében.

Ezek az elsápadt könnyek

még ma is fájva hullnak,

mert az egyszervolt bánatok

a múló évekkel sem szűntek,

és nem is csillapodtak.

Hisz az a seb, mely a szívben

beforratlan marad,

újra és újra foszlányokra tépi

a lassú halált elszenvedő

 lélekfalakat.

Engem is megviselt a sorsom

kíméletlensége,

hisz elvette tőlem azokat,

kiknek véremmel forrt egybe

cseppekre hullt vére,

és elodázta tőlem mindazon hitet,

ami arra ösztönzött,

hogy e világban keressem

az élet-örömöt.

Kun Magdolna