Mi marad belőlem?

Nem tudom mi az, mi megmarad belőlem,

s azt sem, vajon meddig gondolnak reám,

csak azt tudom, Én elviszem magammal

mindazt, mit a sors méltán szabott rám.

Elviszem majd gyermekeim óvó szeretetét,

bársonyos hangjuknak nyugtató szavát,

s azokat a derűvel eltelt boldog perceket,

mit a szív és a lélek jól magába zárt.

Elviszem a nyárvirágok fenséges színeit,

a selymes zöld füveknek ezüst-harmatát,

és elviszem, azokat a szél-por lepte lépteket,

melyeknek a szálló idő már befedte nyomát. 

Elviszem a szerelem szép érzéseit,

azokat az érzéseket mikben mindig felleltem

azon kitartásra buzdító, céltudatos erőt,

mellyel e földön, mint ember élhettem.

Kun Magdolna