Visszasírom azokat a
boldog éveket,
mikor még rangja volt
a kisült kenyérnek,
annak a kenyérnek,
mit nagymamám keze
áldással tett a
család elébe.
Visszasírom azokat a boldog
nyarakat,
mikor nagyapám aratta
a búzatáblákat,
azt a búzatáblát,
melynek sárga kalásza
igazi kincs volt a
szegényes házba.
Visszasírom azokat a
régi teleket,
mikor melegedhettem a
kemence mellett,
és meséket hallgatván
hőssé válhattam,
hőssé, kiben szív és
emberjóság van.
Ha újra
visszamehetnék régi múltamba,
odabújnék nagymamám
féltő karjába,
és megcsókolnám ránccal telt, reszkető kezét,
azon kezet mely rám ölelte az élet szépségét.
Ha visszamehetnék hol
boldog voltam rég,
megfognám nagyapám
dolgos két kezét,
és szívemre helyezve
megsúgnám neki,
köszönöm, hogy megtanított
embernek lenni.
Kun Magdolna
Nagyon szép gondolatok - szeretettel olvaslak...
VálaszTörlésMiki
Köszönöm szépen Miki!
TörlésSzeretettel látlak!
Magdi
Szóhoz sem jutok, Csillaglány! No de hát utánad már minek? Mindent elmondtál ebben a pár sorban. Mindent! :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm a megtisztelő szavakat kedves Józsi!
TörlésÖrültem látogatásodnak :)