Elárvulva

Mikor az élet szúrt tövisének éle,

 egészen-egészen a szív-mélyéig ért,

s úgy éreztem elvesztettem az utolsó reményt,

nagymamám átölelt és azt mondta nekem,

a sors ilyen cudar, édes gyermekem.

De tudnod kell míg itt vagyok veled,

nem gondolhatsz arra, s nem érezheted,

hogy a világ és az ember mind ellened lett,

hisz én vagyok a szeretet mely körbeölel téged,

mikor segítségért kiált hangos szívverésed.

Tudod kell, míg van ki védelmezni képes,

a bizonytalanságban is lelsz biztos menedéket,

mert mindig lesz olyan, ki szorítja a kezed,

ha eltévelygő lépted útvesztőkhöz vezet,

s ha kétségekkel telt lenne a hazafelé menet.

Ma már nincs nagymamám, nincsen támaszom,

 otthonom sincs többé, hová hazafuthatom,
csak azok a kedves szavak maradtak, amik egykoron,
könnyeket szárítottak gyermekarcomon.

Kun Magdolna