Azt képzelem, mezítláb szaladok a réten,
s vidáman mosolygok,
úgy, mint akkor régen,
mikor még a sárgult
búzák égtetőig értek,
mikor még íze volt a
cukrozott kenyérnek.
Azt képzelem, virágzó
cseresznyefán ülök,
s mint a kék szárnyú
pillangó messzire repülök,
át a
dombokon-hegyeken, kis patakokon,
óriási hegytetőkön,
szikla-ormokon.
Azt képzelem, anyám, göndör hajam fonja,
s piros masni köt az
elválasztott sorba,
majd homlokomra
csókolja jó anyai szívét,
hogy mindig érezzem annak
melegségét.
Azt képzelem, hogy
élek, és élni tanítok,
azokat kiknek szemeiben
alkony-könny ragyog,
kik deres hajuk
barnulását rég elfeledték,
kik tarisznyából
ették a királyok étkét.
Azt képzelem, hogy
körülöttem mind az emberek,
jóságosak, kedvesek, érzőlelkűek,
kikben mai s fellelhető az a boldog gyermekkor,
mely ékes madárhangként szívünkbe dalol.
mely ékes madárhangként szívünkbe dalol.
Kun Magdolna
Csodálatosan szép ez a játék kedves Magdika! :)
VálaszTörlésSzeretettel - Miki