Tűz voltál bennem. Fékezhetetlen.
Éltető szikra, mely
lobogta a lángot.
Azt a lángot, mitől átmelegedhettek
a jégkristályba
fagyott könnycseppcsillanások.
Hang voltál nekem.
Szó és gondolat.
Egy varázslattal teli
tündérszép mese,
melynek mindig, de mindig
boldog volt a vége,
mert szívfájdító bánat
nem sápadt bele.
Erőm voltál, hitem,
mely felemelt az égig,
mikor nem bírta már
karom az élet nehezékit,
s mikor vérző talpam
alatt elfogyott az út,
mert gátat emelt elém
a kíméletlen múlt.
Levegőm voltál, ha
hörgő kínjaim,
elfojtották bennem
halkult szavaim,
és a hallgatás
csendje mélyre sebezte
azt tőrszúrást mi
lelkem égette.
Minden voltál a
nagy-nagy semmiségben,
virágzó út, hol kopár
volt a táj,
de egy napon hóviharok
jöttek,
és deres télbe
fagyott az ezerszínű nyár.
Kun Magdolna
Nagyon szép vers Magdika...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm!
VálaszTörlés