Ami voltál

Tűz voltál bennem. Fékezhetetlen.

Éltető szikra, mely lobogta a lángot.

Azt a lángot, mitől átmelegedhettek

a jégkristályba fagyott könnycseppcsillanások.

Hang voltál nekem. Szó és gondolat.

Egy varázslattal teli tündérszép mese,

melynek mindig, de mindig boldog volt a vége,

mert szívfájdító bánat nem sápadt bele.

Erőm voltál, hitem, mely felemelt az égig,

mikor nem bírta már karom az élet nehezékit,

s mikor vérző talpam alatt elfogyott az út,

mert gátat emelt elém a kíméletlen múlt.

Levegőm voltál, ha hörgő kínjaim,

elfojtották bennem halkult szavaim,

és a hallgatás csendje mélyre sebezte

azt tőrszúrást mi lelkem égette.

Minden voltál a nagy-nagy semmiségben,

virágzó út, hol kopár volt a táj,

de egy napon hóviharok jöttek,

és deres télbe fagyott az ezerszínű nyár.

Kun Magdolna