Nem mondhatom el, mi belülről
feszít,
ami szorítva fájja a
bordacsontokat,
mert ha elmondanám,
szívem bánná meg
könnyekbe gyűjtött
igazságomat.
Így hát hallgatok, és
némán viselem
ahogyan az élet
lassan elszalad,
magával cipelve
bűnöm, hallgatásom,
s mind azt, mi
elfojtotta benn a hangokat.
Amit nem mondunk ki,
abból nincs harag.
S ha nincs viszály,
nincsen indulat,
amely megsebezné
bennünk azt az érzelmet,
amiben még látjuk az
életértelmet.
Ki megtanul
hallgatni, annak boldogsága
nem veszik el háborús
csatában,
mert az igazi csatát
mindig az nyeri,
ki a vereséget is
büszkén viseli.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.