A csend könnyei
halkan hullnak, észrevétlenül.
Csak néhányuk az,
mely kővé nehezül.
S ami kővé nehezül, az
kőkeményen koppan,
egészen a szív mélyig
egymásután sorban.
Ott benn a vér-hullámai
összegyűjtik őket
virágos hantú homoktemetőnek,
mit szél borzol majd
össze, szél fúj messzire,
hogy soha ne lássák,
soha ne tudják,
mily sebeket véreztek
a szívnek mélyére.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.