Karácsonyi ölelés

Karácsonykor,

imára kulcsolom mindkét kezemet,

s magamhoz szorítom gyermekeimet,

mert fáradt szívem egyre jobban érzi,

fogyóban az erő, mely lépteiket védi.

Átölelem őket, mint ki hosszú útra indul,

mint kinek rejtett könnye lélek-mélyre csordul,

hisz ha láthatóak lennének fényes cseppjei,

elárulnám gyöngeségem, mely erőmet veszi.

Óvón féltő ölelésem áldott melegsége,

úgy olvad majd beléjük, mint a nyári napok fénye,

mely forróságot áraszt, akkor is, ha már

hervadt virág kókad sírom árnyékán.

Mert az anyákat nem lehet elfelejteni,

hisz azok mind-mind a gyermekek becses ékei,

melyek ott tündökölnek a teliholdas égen,

Szent Karácsony napján bűvös csillagfényben.

Kun Magdolna