Csak egy kérés

Egy napon,

 mikor már járni sem tudok,

s az életet is csak egyszerű játéknak veszem,

ígérjétek meg nekem,

hogy  nem hagyjátok egymást cserben

még akkor sem,

ha sors írta éveitek csupa könny lesz

és csupa félelem.

Mert eljön az-az idő, mikor már én is

csak egy zihált lélegzet leszek,

melynek sóhajában szakad fel

ez a pár mondat,

- ki ápolja beteg szívetek,

ha már nem lehetek veletek.

S ki könnyezi át helyettetek

azokat az éjszaki csendeket,

melyek lassan felőrlik

azokat a perceket,

melyek oly áldottak voltak nekem,

mint a lelketek,

mert azok mind-mind belőlem hajtottak

életgyökeret.

Mikor az utolsó perc is elfogy,

megáll az idő.

Elhalkul a szív, elfogy az erő.

Vonatom sem robog már tovább,

nem hallat többé

zihált sóhajtást,

mert nem marad más belőlem,

csak egy véget nem érő

mérhetetlen gyász,

mely tán szívetekbe hagyja

kérésem szavát.

Kun Magdolna