Mikor hitedet vesztetted, én fogtam kezed.
Csendes magányodban
is én szerettelek.
Nem vádoltalak, s nem
szidtalak meg,
akkor sem, ha szíved
eltévelyedett.
Kitartottam
melletted, s ott voltam veled,
mikor láztól égő
arcodon könnycsepp remegett,
s mikor homlokod
gyöngyeit kín szárította,
mert lelked fájdalmát
lelkem siratta.
Én mindig ott voltam,
s ott leszek veled,
akármilyen mélyre
égnek a parázsló sebek,
mert aki megtanulta
mi a szeretet,
az megbocsát annak is
ki ellenfele lett.
Kun Magdolna
Nagyon szép vers, csodás gondolat...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm, hogy itt voltál és itt hagytad kedves szavaid Miki!
VálaszTörlésSzeretettel.
Magdi