Halkuló szavak

Elhalkult már bennem minden gondolat,

akárcsak a szívből írott rímes szép szavak,

melyek gyöngyruháján megcsillan pár könny,

mikor a benne bújó érzést szilánkká töröm.

Mert az érzés sebzi, marcangolja gyönge lelkemet,

az vet reá súlyos-élű nehéz terheket,

az hullat rá őszhervadást, fakult-szirmokat,

hogy elsorvassza bennem a szóhalmazokat.

Halkuljatok szavak, halkuljatok csak,

mind csendre intsétek, mi fáj és ártalmas,

ne szóljatok, hallgassatok, némák legyetek,

gondolat se legyen, mely hangokat neszez.

Hisz mindaz, mely kimondatlan szívünkön piheg,

nem sérti, és nem vérzi át a sebzett lelkeket.

S nem terheli kőtömb súlyát azon szavaknak,

amelyek - csendbilincsbe zárván - rabok maradtak.

  

Kun Magdolna